vagy pénzen, vagy más rabon ki válthattya, de mihent el vesztét hallá, kéttségben esék, és nagy keserü szokra fokada, dom fernand pedig a ki nagy keserüséget mutata, mikor meg hallá el vitelét eleonorának. igen meg kezdék bátorodni mikor meg hallá halálát, ne fély uram. ne fély mondá valesconak, mert eleonora el nem veszet, az ö szépsége valakit társul adot nékem, ötet el vitték, és el rejtették, én magamban érzem a boszu állást. a gyülölséget és a féltést. a mely meg nem egyeznék akeserüségel., a melyet az ö halála okozna, ha az igaz volna. dom válesco. akinek atermészet más féle gondolatokat sugarlot. és aki nagy törödéseket érzet magában, az ö kedves leányáért, meg kerestette mindenüt az eleonora testét, hogy pedig az dom fernand gondolattyának is eleget tegyen. akit ugy szerette mint fiát, az egész tartományban ki hirdeteté. hogy a ki valamit tudna mondani felölle., meg jutalmaztatná, ennek nagy haszna lön, mivel egy iffiu, a ki válesconal neveltetet volt fel, és aki atöb tselédekel ótt volt, mikor eleonorát el vitték, ö az alat valami formában el szaladot, a még az anglusok fel prédálták a kastélyt, ez az iffiu dom valescohoz menvén, tudtára adá, hogy a leánya életben vagyon. és hogy minden bizonyal. az anglus hajora vitték, ez a hir egy kis reménséget ada az atyának., a szeretö pedig által látá, hogy veszedelmes társa volna éléonora mellet., azért minden gondolattyát. tsak a boszu állásra forditá. és halálos ellensége lön az anglusoknak.

Azonba pedig ugy tettzék, hogy minden kedvezet a kerm szeretetének, és szándékának, mivel ajamaik fö városi meg vételek után, az anglus hajoknak parancsolattya érkezet, hogy viszá térjenek angliában. ez igy lévén, kerm is viszá tére az ö rabjával. akinek is nagy keserüségben vala szive. mivel azt reménlette. hogy az attya, és a szeretöje azon lésznek. hogy ötet viszá vehessék, mind azon által, szomoruán látá hogy az ellenség földire kelletnék menni, és egyikének sem halhatná hirét, noha nagy bátor szivü volt is, de meg nem tartoztathatá magát, és keserüségel mondá beátrixnak

Ah! az én atyám, aki oly kegyességel nevelt engemet. és akinek ugy tettzik. hogy gyönyörüségire voltam, engemet el hagyot., és tsak leg kissebben sem igyekezik meg szabaditásomon. hogy ha a természet el felejtet engem az atyám szivében, a szeretet is el alut a szeretömnek szivében. noha azt gondoltam, hogy én vagyok az

(III. Mulattságos napok: 17)


Előző oldal | Következő oldal